Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Előadás az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Hittudományi, Társadalomtudományi és Romológiai Tanszékének tanszékvezető, főiskolai tanára Dr. Csürkéné Mándi Nikoletta azzal a kéréssel fordult intézményünk felé, hogy szeretné felkérni az óvoda vezetőjét egy, a tanszéken tartandó gondolatébresztő, és egyben vitaindító előadásra, mely 2023. október 10-én kerül megrendezésre. A konferencia előadásai, „Az interkulturális és multikulturális nevelés lehetőségei kisgyermekkorban” című téma köré szerveződtek, ezen belül is a hátrányos helyzetű roma gyermekek szociális integrációjának és jó gyakorlatának bemutatása volt a fő irányvonal.

A program közös központi előadásokkal indult, melynek többek között Dr. Gloviczki Zoltán rektor és Prof. Dr. Tamáska Máté tudományos rektorhelyettes is előadók voltak. Ezután került sor a szekcióülésekre. Gyorsan telt el a délelőtt. A módszerek, eszközök, gyakorlati megvalósítás lehetőségeinek egész tárházát vonultatták fel az előadók. Kísérőmmel együtt hasznos ismeretek birtokában indultunk haza, melyekről másnap munkatársi megbeszélés keretében tájékoztatást kaptak a kollégáink is.

Az AVKF történetének rövid bemutatása

A konferencia a Konstantin téri csodálatos főépületben került megrendezésre, melynek „elődje” a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola volt. 2000. január 1-jétől felvette Apor Vilmos vértanú püspök nevét, mivel az intézmény nevelési elvei nagyon közel álltak a főpap szellemiségéhez. 2003-ban óriási tűz ütött ki a zsámbéki főiskola tetőszerkezetében, az épület erősen megrongálódott, ezért nem működhetett tovább a főiskola a zsámbéki épületben.

Beer Miklós váci megyés püspök azonnal felajánlotta segítségét: a főiskola rendelkezésére bocsátotta Vácon a Konstantin tér 1-5. szám alatt lévő papi szeminárium épületét.

A folyosókon kiállítási tárlók találhatók, benne az iskolai, óvodai neveléshez köthető eszközökkel, dokumentumokkal egészen a kezdetektől fogva. Csodálatos időutazásban volt részünk, míg végig néztük a tárlók tartalmát. Néhány fotót is készítettünk a teljesség igénye nélkül, melyet most itt az oldalon közreadunk.

GALÉRIA

CSATOLT DOKUMENTUMOK