Üdvözöljük óvodánk weboldalán!

Meseszínházi élmény óvodásainknak

Igazi öröm és szerencse érte óvodásainkat december 19-én, amikor Kovalcsik Krisztina, azaz a „Lusta Lány” közreműködésével lehetőségük nyílt megtekinteni a Madách Színház legkisebbeknek szóló friss mesejátékát, a Bab Berci kalandjai című előadást.

A gyerekek játékos módon, humorral és szeretetteljes hangvétellel merülhettek el Bab Berci varázslatos világában, miközben megtanulhatták, mennyire fontos a barátság. A sok vidám dal, a fordulatokban gazdag történet egy pillanatra sem hagyta lankadni a kicsik figyelmét. A színes díszletek és a szereplők jelmezei teljesen elbűvölték a közönséget.

Szívet melengető volt látni, mennyire felvillanyozta a gyerekeket az előadás. Arcukon tükröződött a kíváncsiság, a boldogság, az izgatottság, és lelkesen bíztatták Bab Bercit minden kalandnál. A szünet alatt az egy kisfiú könnyekben tört ki, mert attól tartott, hogy a mese befejeződött, és nem tudja meg, mi lesz Bab Bercivel, hogyan ér véget a történet. Szerencsére sikerült megnyugtatni, és hamarosan folytatódott is a mese, visszahozva a mosolyt az arcára.

A történet fő tanulsága, hogy nincs olyan probléma, amire ne lenne megoldás a szeretet, az egymás segítése és az összetartozás, ami minden akadályon átsegít. Ezek az értékek a gyerekek számára példaként szolgálnak a mindennapokban.

Óvodásaink számára a biztonságos és kényelmes utazást az Örökbe Fogadok Egy Ovit egyesületnek köszönhetjük, akiknek támogatása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Hálás szívvel mondunk köszönetet Kovalcsik Krisztinának és az ÖFEO-nak, hiszen gyermekeink családi helyzete, hátrányos anyagi körülményei miatt ilyen élményhez másképp nem juthattak volna hozzá. Egy-egy kulturális kirándulás komoly terhet ró a többgyermekes családokra, ezért ezekből a programokból sajnos gyakran kimaradnak a legkisebbek. Az a szeretetteljes és segítőkész gesztus, különösen most, a karácsonyi ünnepek előtt amellyel az ÖFEO és Kovalcsik Krisztina tanúsítanak gyermekeink iránt, igazi példája a szeretetnek, a segítségnyújtásnak és az összetartozásnak.

GALÉRIA